
dr. Hegedűs Ágnes
Közjegyző
- 2020 január 5. napjától Pásztó székhely közjegyzője.
- Közjegyzői kinevezését megelőzően 6 évig dolgozott közjegyzőhelyettesként Pásztón.
- Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte 2010-ben. Jogi szakvizsgáját 2014-ben tette le, 2017-ben pedig angol jogi szakfordító szakjogász diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Továbbképző Intézetében.
- A közjegyző C típusú angol felsőfokú szaknyelvi anyaggal bővített nyelvvizsgával, valamint angol nyelvi jogosítvánnyal rendelkezik, így angol nyelven is jogosult közjegyzői okiratot és tanúsítványt készíteni.
- A közjegyző bármely közjegyzői hatáskörbe tartozó ügycsoportban áll az ügyfelek rendelkezésére.

dr. Hegedűsné Dr. Pásztor Margit
Közjegyzőhelyettes
- A közjegyzőhelyettes 1992-től közjegyzőként, majd 2020. januárjától közjegyzőhelyettesként tevékenykedik az irodában.
- Elsősorban fizetési meghagyásos eljárásokban és hagyatéki ügyekben áll az ügyfelek rendelkezésére.
- A közjegyzőhelyettes angol nyelvi jogosítvánnyal rendelkezik.

dr. Fódi Anna Edit
Közjegyzőjelölt
- Jogi diplomáját 2023-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. A közjegyzői hivatás iránti érdeklődése egyetemi éveit is meghatározta, tanulmányai mellett lehetősége volt közjegyzői irodában tapasztalatot szerezni. Ennek megfelelően szakdolgozatában is a közjegyzői tevékenységgel foglalkozott, melynek témája „Az egyes közjegyzői nemperes eljárások, különös tekintettel az igazságügyi szakértő kirendelésére és az előzetes bizonyításra”. Az államvizsgát követően helyezkedett el Dr. Hegedűs Ágnes Közjegyzői Irodájában. Célja, hogy az iroda munkáját hosszútávon erősíthesse, a jogi szakvizsgát követően közjegyzőhelyettesként szeretné ellátni feladatait az irodában.
- Munkakörébe tartozik valamennyi közjegyzői hatáskörbe utalt feladat közjegyzőjelöltként történő ellátása, így különösen a hagyatéki eljárásban, fizetési meghagyásos eljárásban való közreműködés, közjegyzői okiratok előkészítése, ügyfelekkel történő kapcsolattartás, adminisztratív feladatok ellátása, valamint az elektronikus rendszer kezelése.
- Francia nyelvből C1 típusú, angol nyelvből B2 típusú nyelvvizsgával rendelkezik.

Hegedűs János
Ügyintéző
- 2020. óta áll az iroda alkalmazásában, közjegyzői irodai ügyintézői munkakörben.
- Munkakörébe adatbáziskezelés, adatrögzítés, érkeztetés és adminisztratív teendők ellátása tartozik.
- Korábban, dr. Hegedűsné dr. Pásztor Margit közjegyzőnél állt alkalmazásban.

Kubinyi Tünde
Ügyintéző
- 2020. óta áll az iroda alkalmazásában, közjegyzői irodai ügyintéző munkakörben, mint irodavezető.
- Munkakörébe tartozó feladatok: adatbáziskezelés, elektronikus rendszerek kezelése, ügyfelekkel való kapcsolattartás, adminisztratív teendők ellátása, okiratok előkészítése. Elsősorban okirat előkészítés ügycsoportban áll az ügyfelek rendelkezésére.
- Korábban, dr. Hegedűsné dr. Pásztor Margit közjegyzőnél adminisztratív munkakörben állt alkalmazásban (2002 – 2020).
